és idestova 6 éve foglalkozom önismerettel, pszichológiával, spiritualitással napi szinten. Jóllehet hivatalosan nem ez a szakmám, viszont a sors úgy hozta, hogy ez lett az életemben a fő csapásirány, és ma már hivatástudatból is csinálom. Korábbi életszakaszaimban számtalan év telt el úgy, hogy a démonaimmal küzdöttem, és közben nem tudtam mi a megoldás, csak - nem sok tudatossággal - próbáltam megfelelni a társadalmi elvárásoknak, és valahogy zöld ágra vergődni az épp aktuális problémáimmal. Nem ismertem fel a saját mintáimat, nem kezeltem effektíven a gondolataimat, érzelmeimet, és pár trauma is dolgozott bennem, amik akkor még leginkább a felszín alatt voltak. Visszatekintve ezekre az időkre ma már úgy gondolom, hogy szükségesek voltak ezek a küzdelmes évek. Akármekkora klisé is, de kellettek ahhoz, hogy az lehessek, aki ma vagyok.

Orvos Tamásnak hívnak,

A saját önismereti utamnak köszönhetően az önértékelésem komoly mértékben javult, felszabadultabb, elfogadóbb, kiegyensúlyozottabb, magabiztosabb vagyok. Ebben szeretnék másoknak is segíteni, és ezért hoztam létre az Önismerősöket.